banner120240.png

Gondolatok egy konferenciáról

2011. november 25-én a budapesti Francia Intézet adott helyet a Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferenciának. A napirend gazdag és szoros volt, így bár az összes előadás ismertetésére nem is vállalkoznék, de a számomra legfontosabb momentumokat, gondolatokat, mindenképpen kiemelném.

A konferenciát magyar részről dr. Zlinszky János a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodája – a konferencia fővédnöke – Stratégiai Főosztály vezetője nyitotta meg, aki határozottan kiállt a passzívházak és az energiatudatos gondolatok mellett, valamint azok ökológiai fontosságát hangsúlyozta. Külön kitért a szűkös energiaforrásokkal való tudatos gazdálkodás fontosságára, valamint állást foglalt a kérdés politikai támogatásának szükségessége mellett is.

Ajánlott bejegyzés: Épületek energiafogyasztásának ökológiai kontextusa

Az Országgyűlési Biztos Irodájának eltökéltségét támasztja alá az is, hogy a főosztályvezető úr az összes előadást és hozzászólást végighallgatva a konferencia zárásáig ott maradt.


Az előadássorozat külföldi sztárvendége Mischa Witzmann a párizsi Karawitz Építésziroda tervezője volt. Építészeti gondolkodásmódja, hitvallása – egyszerűségre törekvés; ökologikus gondolkodásmód; funkcionalitás, tartósság, esztétika közötti egyensúly megtalálása – külön is szímpatikus volt, nagyrészt egyezett az én személyes gondolkodásmódommal is.
A bemutatott munkákon keresztül érdekes volt látni, hogy a mienkhez hasonló klimatikus viszonyok, és az ittenitől eltérő építészeti kultúra milyen számunkra esetleg szokatlan megoldásokra vezettek. A francia építész bemutatta a nemzetközi sajtót is bejárt, saját lakóházát is, ami Franciaország első passzívházaként épült meg 2009-ben. Ennél az épületnél tömör fa paneleket, fújt cellulóz hőszigetelést és fedésként, illetve a déli nagy homlokzati megnyitásokon árnyékolásként is bambusznád burkolatot alkalmaztak.

Az épület ismertetőjét lásd a greenpress blog oldalán.

Az ezt követő blokkban megépült, magyarországi passzívházak tulajdonosi tapasztalatairól hallhattunk. A szadai és tényői épületek építtetőiről megtudhattuk, hogy a ma megszokotthoz képest ők építtetőként is lényegesen tudatosabbak voltak. Mind a két épület esetében anyagilag és távlatilag is előrelátó módon kalkulálva jutottak el a passzívház építés gondolatához. A lakók személyes tapasztalatai is visszaigazolták a már itt a blogon is elmondott előnyöket.

Ajánlott bejegyzés: Tévhitek helyett tények

A magas légkomfortot, a zaj-, por- és pollenmentességet. A pollenallergiával küszködő lakó a beköltözés óta tünetmentes! Lakói beszámolóból ismert az is, hogy mióta passzívházban laknak, jobban alszanak, kipihentebben ébrednek. Ennek oka, hogy a folyamatos egyenletes szellőztetés hatására még az éjszaka folyamán sem tud a légszennyező anyagok (például a kilégzés során a levegőbe kerülő CO2) koncentrációja túl magasra emelkedni, ezáltal a szervezet oxigénellátása végig az optimális szint közelében van.
A lakók külön kiemelték a szellőztető berendezésnek és a kiemelten jó légtömörségű határoló szerkezeteknek köszönhető egyenletes, 40-50 százalék közötti páratartalmat, valamint a rovar- (pl. hangya) és szúnyogmentességet.
A használati tapasztalatok messzemenőkig visszaigazolták a tervezés során a PHPP programmal előzetesen kalkulált, az épület viselkedésére vonatkozó adatok helyességét.
Lakói megfogalmazás szerint energiatudatos, vagy passzív épület megvalósulása előtt álló legnagyobb akadály a saját, építtetői korlátoltságunk és berögzültségeink. Ha ezeken át tudunk lépni, a jövőbemutató és a megszokotthoz képest magasabb komfortot nyújtó lakókörnyezet irányába már megtettük a legnagyobb lépést.

Dr. Vajda József a pécsi főiskola tanárának előadása újabb égető, aktuális és egyre inkább megkerülhetetlen témával, az energiatudatos épületek gazdaságossági kérdéseivel foglalkozott. Álljon itt pár kiemelésre fontos gondolat az előadásból:
Egy triviálisnak tűnő, de mégis hangsúlyozásra érdemes tény, hogy energia megtakarítást fajlagosan lényegesen olcsóbban lehet elérni passzív- építészeti módszerekkel (pl. hőszigetelés), mint aktív-, épületgépészeti elemekkel (pl. hővisszanyerős szellőztetés, napkollektor).

 

Az előadó hivatkozott Helmut Krapmeier német professzor tanulmányára, amely kimutatta, hogy már a jelenlegi árak mellett is, 25 éves távlatban számolva a beruházási és üzemeltetési költségek vonatkozásában a passzívház a magasabb bekerülés ellenére olcsóbb, mint egy hagyományos lakóépület:

normál (mai előírásoknak megfelelő) ház   1530 Eur/m2
normál ház, szellőztető berendezéssel       1590 Eur/m2
passzívház standardnak megfelelő épület   1460 Eur/m2

Az energiaárak emelkedésének figyelembevételével ez a jövőben még inkább igaz lesz, illetve várhatóan a különbség a passzívházak javára fokozatosan nőni fog.

Ajánlott bejegyzés: passzívházak gazdaságossága 1. rész - Ezért annyi, amennyi!

Egy 2008-as hazai publikációra utalva felhívta a figyelmet a magyar lakásállomány (4.27 millió lakás) siralmas helyzetére, illetve a felújításokban lévő óriási energia- és ezzel együtt távlati anyagi megtakarítási potenciálra. Lakásállományunk - 1999 és 2008 között épült - 7 százaléka tekinthető energetikailag úgy-ahogy kielégítőnek, míg a fennmaradó 93% már energetikailag is minden bizonnyal bőven elavult.

Magyarország lakásállománya (2008) - összesen 4.27 millió lakás:

1945 előtti  28 %
1945-1968  25 %
1968-1998  40 %
1999-2008   7 %

A konferencia délelőtti programját Lázár Antal előadása zárta. A Kossuth díjas építész által tervezett passzívház épület egyedi megjelenése megerősítette azt, hogy az épület formálása és műszaki tartalma (passzívház) között nem egyirányú a kapcsolat. A bemutatott épület példáján is látható volt, hogy a szabad, igényes építészeti formálás és a műszaki standardok összeegyeztethetőek.

Kapcsolódó bejegyzés: Okos, de ronda?

A hozzászólások során az is kiderült, hogy ebben az esetben is tudatos építtetői hozzáállással van dolgunk. Az építtető jelen esetben a jelentősebb anyagi szerepvállalástól sem riadt vissza, ám a végeredmény azt gondolom, magáért beszél.

Az épület bemutatását lásd az építészfórum oldalán.

Ezt követően egy érdekes magyar szabadalom bemutatása következett. Csiha András – nem csak - passzívházakhoz alkalmazható szellőztető rendszere jelenleg még csak kísérleti szinten létezik, bevizsgálása, engedélyeztetése folyamatban van. A bemutatott elv, a megépült kísérleti épületekből kinyert adatok alapján azonban bíztatónak tűnik az ötlet.

A konferencia hátralevő részét alapvetően épület- és terv bemutatások tették ki, ám ezek sem voltak tanulság nélküliek. A teljesség igénye nélkül emelnék ki ezek közül pár izgalmas gondolatot.

Ertsey Attila a Magyar Építész Kamara alelnökének előadása egy újpalotai panelfelújítást mutatott be. A jelenleg még csak részben megvalósult korszerűsítés példaadó volt a a szakmai közreműködőkön túl dicséri a helyi (szak)politikai vezetést is.

A beruházás ismertetőjét lásd a greenpress blog oldalán.

Az előadás a project mellett az ökológiai és energetikai kontextus bemutatásában is tartogatott érdekességeket. Az előadó megújuló energiák felhasználhatóságával, a ráfordítások nagyságával és racionalizálásával kapcsolatos kijelentései kisebb vitát kavartak a hallgatóság soraiban helyet foglaló szakértők körében. Ez is mutatja, hogy az energiatudatosság kérdésköre még nem szelídült kánonná, több egymástól többé-kevésbé eltérő vélekedés is él a nap(energia) alatt! :-)

Boross Károly passzívházak építésével szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal,

majd Szentmihályi-Nagy István a dunakeszi sorház, Magyarország első passzív társasházának beruházója, kivitelezője következett. Az Év Háza 2011 Különdíjában részesült épület és megvalósulása igazi szakmai és beruházói kuriózum. Az hogy a mai magyarországi helyzetben valaki építészeti és műszaki minőség létrehozására törekedjen, befektetőként, igazán nem szokványos. Az épület a 2011-es passzívház nyílt napok keretében, november közepén is látogatható volt. Az előadó, amellett, hogy szorgalmazta egy egységes magyarországi energiahatékony- illetve passzívház adatbázis létrehozását (hisz a címmel nem csak élnek, de sajnos vissza is élnek kis hazánkban) az épületgazdaságosság egy figyelemreméltó és megfontolandó aspektusát vetette fel:

’Érdemes-e, gazdaságos-e ma olyan épületet építeni, ami pár év múlva elavult lehet?’

Nagy Csaba építész egy közel százlakásos bérház engedélyezés előtt álló terveit mutatta be, melynél szintén passzívház minőséget kívánnak elérni. Koós Miklós önkritikusan mutatta be saját passzívház tervezési próbálkozásait. Az által tervezett családi háznál a fő izgalmat az okozta, hogy az építtetők a tervezés vége felé döntöttek úgy, hogy mégis inkább passzívházat szeretnének. Ez az utolsó pillanatban megkövetelt áttervezés, valamint a nem minden szempontból ideális telek- és tájolási viszonyok jónéhány építészeti kompromisszum meghozatalát követelték meg. Ennek hatására az épület bizonyos szerkezeteit túl kellett szigetelni ahhoz, hogy az épület elérhesse a követelmény szintet. Érdekes adat, hogy az előzetes költségelemzés szerint a falszerkezet anyagköltsége közel 1.8 millió, míg a hőszigetelések összesen 6 millió forintra becsülhetőek. Tanuláság: az alapkoncepciót érintő döntéseket célszerű még az előkészítés korai stádiumában meghozni.

Kapcsolódó bejegyzés: passzívházak gazdaságossága 2. rész - Az időfaktor

A konferenciát a téma magyarországi szaktekintélyeinek, Benécs Józsefnek illetve Szekér Lászlónak egy-egy megépült épületet bemutató előadása zárta.

Összességében egy nagyon igényesen összehozott, a szakmai és a laikus hallgatóság számára is rendkívül érdekes előadássorozat részesei lehettünk.

A képek forrásai a belinkelt cikkek

Ha tetszett a poszt csatlakozz a blog Facebook csoportjához!
Több hír, több érdekesség a témában!

 

2011.11.30. 00:23 | h.e.g.a | 3 komment

Címkék: konferencia beszámoló esztétika dunakeszi ökológia gazdaságosság passzívház tulajdonosi tapasztalat

A bejegyzés trackback címe:

http://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr483423659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2012.11.09. 16:17:31

idén is lesz ilyen beszámoló?
Annak, aki esetleg nem lehetett ott ;)

h.e.g.a 2012.11.10. 13:34:38

Most is volt sok jó előadás. Sőt képzeld egy építtető is megosztotta a saját tapasztalatait. ;-)
A beszámoló készül. Várható érkezés jövő hét eleje.

banner_kozelnullaenergiaigenyu_2017_aprilis_logo.jpg

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (20) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

greenpressblog_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome