Eközben Ausztriában ...

Új egyetemi campust adtak át Bécsben

campus-model03.jpg

A napokban zajlott a bécsi Közgazdasági Egyetem új épületegyüttesének ünnepélyes megnyitója. A WU névre hallgató intézmény az osztrák főváros XX. kerületben lévő bázisát nőtte ki, és költözött át a Práter melletti területre. Bécs vidámparkja és a Messe Wien kiállítási területe között fekvő, több mint 90 ezer négyzetméteren megvalósult új egyetemi negyed kiemelt szerepet játszik a korábban elhanyagolt ipari terület revitalizációjában.

campus-model02a.jpg

A kérdéses terület rendezésére még 2008-ban írtak ki pályázatot, melyet az osztrák BUSarchitektur iroda nyert meg. Az épületek tervezőinek a kiválasztása során húzós sztárépítészekkel bővült nemzetközivé a tervezői gárda. Az együttes központi épületét, az év összes napján éjjel-nappal nyitva tartó könyvtári- és tanuló tömböt a bécsi Iparművészeti Egyetemen vendégprofesszorként oktató Zaha Hadid tervezhette, míg a többi oktatási épület a japán Hitoshi Abe, a spanyol Estudio Carme Pinos, a katalán NO.MAD Arquitectos, valamint az angol CRABstudio Architects keretében a Peter Cook nevéhez kötődik.

c1_.jpgc2_.jpgc3_.jpg

A projekt elindításakor fontos szempont volt, hogy a nívós, modern épületegyüttes nemcsak az oktatás strukturális megújításában segíthet, de a 250 millió euróra tervezett beruházás az osztrák gazdaság és az építőipar egészére is jelentős élénkítő hatással lehet. Bár a tervezett költségeket a beruházás során jelentősen túllépték, a megvalósult komplexum építészeti igényessége megkérdőjelezhetetlen.

c6_.jpgc7_.jpgc8_.jpgGeometrikus formák, egyedi árnyékolási megoldás és raklap bútorok ez egyik helyi étterem teraszán

Végigsétálva a komplexumon csak felszínes benyomásokat szerezhetünk. A többfunkciós külső és belső terek, a parképítési megoldások, a többféle kisebb kereskedelmi és vendéglátó egység (közért, pékség, kávézók, éttermek) mind a komplexum élettel való megtöltését hivatottak elősegíteni. 

Érezhető, hogy a mai képzési igényeket jól kiszolgáló, az oktatási időn túl is élhető városrészt sikerült létrehozni, ami nem mellesleg a környezet- és térkultúra alakításában is pozitívan vesz részt. Az egész koncepció tükrözi azt a felismerést, miszerint a ma egyeteme a környezetébe ágyazott olyan többfunkciós közösségi tér ahol emberek nem csak tanulnak és dolgoznak, de összejönnek, kommunikálnak egymással és akár itt is kapcsolódnak ki.

c4_.jpgc5_.jpg

A beépítés egésze erről a gondolatból ered. A Campus egy olyan egységes, nyitott oázis képét kívánja megalkotni, ahol az egyetemváros zöld és szabad felhasználású tereiben úsznak a különböző tanszékek 'pavilonjai'. Az elképzelés szerint ebben a milliőben a különböző építészeti elképzeléseket valló épületek nem elkülönítik, hanem kiegészítik egymást.

c10_.jpgA könyvtár épület áramló előcsarnoka

c11_.jpgA menzát is birtokba vették már

Adatok:
Építkezés kezdete: 2009 október
Befejezés: 2013 szeptember
Épületek nettó hasznos alapterülete: kb 100.000 m2
Beruházási költség: kb 490 millió Euro

Rendezési terv:
Arge Campus WU, BUSarchitektur und Vaskot & Partner

campusplan.jpg

Épületek tervezői:
NO.MAD Arquitectos, Madrid - Executive Academy (EA) 
CRABstudio, London - Departments 3 (D3) and administration (AD) building
Estudio Carme Pinós, Barcelona - Departments 4 (D4) building
Zaha Hadid Architects, Hamburg - Library & Learning Center (LC)
BUSarchitektur ZT GmbH, Vienna - Teaching Center (TC) and Departments 1 (D1)
Studio Hitoshi Abe, Sendai - Departments 2 (D2) building

további információ: wu.ac.at/campus és wu.ac.at/overview/architecture

látványtervek forrása: flickr.com/photos/wuvienna

 Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz hozzánk a Facebook-on is! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet
 

2013.10.08. 11:39 | h.e.g.a | 2 komment

Címkék: színes tervismertető

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr595555143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vincenzo90 2013.10.09. 21:26:59

Mutyi, mennyibekerült, minekilyenlátványosat, inkábbköltenéktandíjravagyinkubátorra, köszObama, köszOrbán, fasizmus

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2013.10.13. 10:44:20

Hejjj, de messze van Ausztria...

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása