banner120240.png

Végre!

Változás az épületenergetikai szabályozásban

Április 6-ával lép hatályba a 2006 óta érvényes épületenergetikai rendelet korrekciójának első lépése. Ugyanis március 7-én végre megszületett az a belügyminiszteri rendelet, ami az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V.24.) TNM rendelet módosításának ütemét tartalmazza (a rendelet elérhető Magyar Közlöny oldalán).

maisons_605.jpg

Ez a már régen várt módosítás nem ír elő azonban azonnali változtatásokat az épületek energetikai jellemzőiben. A 2014 áprilisi 6-ai hatállyal ugyanis csupán néhány fogalommeghatározás és magyarázat lép életbe, így sem a szerkezetek hőszigetelési képességeiben sem a megújuló energiaforrások felhasználásában most még nincs változás. A számítási metódus vonatkozásában is történnek kisebb-nagyobb változások. (És mintha ezek körül sem lenne minden teljesen kerek: bővebben lásd az e-gepesz.hu oldal szakmai elemzését: Hibák a 20/2014 (III.7.) BM rendeletben)

Számunkra, 'mezei' érdeklődők és potenciális építtetők számára azonban ennél talán érdekesebb az épületek határoló szerkezeteire, illetve energiafelhasználására, fogyasztására vonatkozó szigorítások. Ezek a korábban vártakhoz hasonlóan (Mi lesz itt 2020-ban?) viszonylag lassan és több lépcsőben kerülnek bevezetésre.

 

Az energetikai szigorítás főbb lépcsői:

  • 2015 január 1-től 'az energia-megtakarítási célú hazai vagy uniós pályázati forrás vagy a központi költségvetésből származó támogatás igénybevételével megvalósuló bármilyen rendeltetésű' épület építése vagy felújítása esetén már a rendelet által meghatározott, és a korábbi energetikai előírásoknál 22-45%-al szigorúbb u.n. 'költségptimalizált' követelményszintet kell teljesíteni.

  • 2018 január 1-ig azonban a tisztán önerős építkezés esetében még alkalmazható a jelenleg hatályos (vagy a 2006-os) szabály, hiszen csak

  • 2018 január 1-től kezdődően lesz kötelező minden építési beruházásra ennek a 'költségoptimalizált' követelményszintnek a betartása.

  • 2018 december 31-ét követően viszont már 'a hatóságok használatára szánt vagy tulajdonukban levő új épületeket' - a még sajnálatos módon jogszabályilag nem meghatározott - közel nulla energiaigényű épületként kell kialakítani.'

  • 2020 december 31-ét követően (az EU-s direktívában meghatározott legutolsó időponttól kezdődően) már minden új épület esetében azt a szintet - a közel nulla energiaigényt - kell elérni. Érdekessége a szabályozásnak, hogy mindezt csak akkor, ha 'az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendelet szerinti költséghatékonysági számítás alapján a beruházás az épület várható élettartama alatt megtérül.' (Idézet a rendelet szövegéből.)

A 'szigorítás' első lépcsője legkönnyebben a határoló szerkezetek követelményértékeinek változásával szemléltethető:

Hőátbocsátási tényező követelményértéke: U [W/m2K]
  Jelenlegi szabályozás 
szerint
  Költségoptimalizált 
követelményszint
 Homlokzati fal 0,45 0,25
 Lapostető 0,25 0,17
 Padlásfödém 0,30 0,17
 Alsó zárófödém árkád felett 0,25 0,17
 Alsó zárófödém fűtettlen tér felett 0,50 0,26
 Homl. üvegezett nyílászáró (fa, pvc)        1,60 1,15
 Homl. üvegezett nyílászáró (fém) 2,00 1,40
 Tető felülvilágító 2,50 1,70
 Tetősík ablak 1,70 1,25
 Fűtött és fűtetlen terek közötti fal 0,50 0,26
 Talajjal érintkező fal 0,45 0,30
 Talajon fekvő padló 0,50 0,30

Megjegyzés: A közel nulla szinthez tartozó értékek jelenleg még nem ismertek (kidolgozás alatt).

Csak a nagyságrendek és a tendencia érzékeltetéséhez egy jó mérce, ha összemérjük a szabályozást a passzívházak gyakorlatával. Tömör határoló szerkezetek esetében a hőátbocsátási tényező - bár nincs meghatározott követelményérték, csak 'ajánlás' de a passzívház szint praktikusan nem érhető el enélkül - kevesebb mint 0,15, a nyílászárók esetében minimum 0,85!

Mit jelent a közel nulla energia igény? 

További linkek:

  • Magyar közlöny - A belügyminiszter 20/2014. (III. 7.) BM rendelete az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról - pdf.

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz hozzánk a Facebook-on is! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet.

 A felhasznált illusztráció forrása maisons-qualite.com

2014.04.01. 09:18 | h.e.g.a | 1 komment

Címkék: szabályozás 2020 2010/31/EU közel nulla energiafogyasztás jogszabaly költségoptimalizált

A bejegyzés trackback címe:

http://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr955869762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szemi90 2014.04.02. 19:12:12

Egyszerűen nem érdekük, hogy a lakosok ezen spóroljanak. Elértéktelenedne a rezsicsökkentés. Akkor mivel etetnék a tömegeket?

banner_kozelnullaenergiaigenyu_2017_aprilis_logo.jpg

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (9) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (20) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (63) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

  • elihu: Szia, Te miylen tipusú könnyűszerkezetes házban laksz? Én épp most tervezek házat építeni és a kö... (2016.09.20. 16:19) Milyen falat válasszunk?
  • Prednizon: Ha valaki passzívházat építtetne annak ajánlom a következő kivitelező céget: montor.hu/hu/kivitele... (2016.09.19. 15:44) Megéri-e ma Magyarországon passzívházat építeni?
  • GingirLy: Erről mi a véleményetek? www.wesselenyi.com/belso-hoszigeteles-xps-lemezzel/ (2016.05.05. 10:27) A belső hőszigetelésről
  • Jacques de Molay: @h.e.g.a: aha, tehát akkor nem valószínű, hogy csak az eltérő parkettázás miatt penészedik pont ot... (2016.03.13. 20:50) A belső hőszigetelésről
  • h.e.g.a: @Jacques de Molay: A penészedésnek két alapvető oka van, az egyik a magas páratartalom, a másik a... (2016.03.04. 16:39) A belső hőszigetelésről
  • Utolsó 20

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

greenpressblog_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome