A mi otthonunk a holnap háza

Egy tervező számára általában véget ér a kapcsolat az által tervezett házzal annak elkészültével. Az épület átadásával befejeződik a tervezési-beruházási folyamat és elkezdődik a létesítmény 'hasznos' korszaka, ami már a tulajdonosok bensőséges életéhez tartozik. Néhány kivételtől eltekintve ebbe a világba mi, a létrehozásban közreműködők sem látunk bele, így számunkra is élmény, amikor a tulajdonosok megosztják tapasztalataikat.

_mi_otthonunk-2015_04_0.jpg

 
Jó két évvel ezelőtt itt a blogon is több lépcsőben nyomon követhető volt egy általunk tervezett passzívház létrejöttének főbb stádiumai. Írtunk az épület tervezési folyamatáról, a passzívház előminősítés és minősítésről, sőt néhány kivitelezési érdekességet is bemutattunk. Most pedig a tulajdonosok jóvoltából egy pici betekintést nyerhetünk a lakás belső képéről, a használat sajátosságairól.
 

_ph_nyiilt_nap_2014.jpgKomoly érdeklődés mellett zajlott le az épületlátogatás a Passzívház Nyílt Napokon

Bár az épület már tavaly ősszel, a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok 2014-es itthoni programsorozata keretében látogatható volt, most A Mi Otthonunk magazin jóvoltából egy 8 oldalas cikk keretében nyerhetünk bepillantást az elkészült épületbe.
 

_mi_otthonunk-2015_04_1.jpg

A cikket keressétek a 62. oldalon. A magazin megtalálható az újságárusoknál, illetve elérhető a amiotthonunk.hu oldalon keresztül.
 

_mi_otthonunk-2015_04_2.jpg

 Egy rövid kivonat a cikkből - A holnap háza rendhagyóan

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on is! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet.

2015.04.20. 11:21 | h.e.g.a | 2 komment

Címkék: magazin rákosliget tulajdonosi tapasztalat a mi otthonunk passzivhaz epitkezes elso kezbol epitemahazam

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr37382810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dddoni 2015.04.22. 15:35:40

engem egy költségvetés és megtérülési mutató érdekelne, ilyen cikk volt/lesz valaha?

h.e.g.a 2015.04.22. 20:31:11

@dddoni: Nincsenek publikus adatok az épület bekerülési költségeiről így e témában cikk sem várható.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása