Kell-e hűtés egy passzívházba?

Az attól függ!

Mint arról már itt is volt szó korábban, egy passzívházban a fűtési energia nagyságrendben 1/3 része a lakók és lakásban használatos elektromos eszközök hőleadásából származik. Ne feledjük el, hogy ezek hőleadó szerepe nagyrészt nyáron sem iktatható ki.cooling.jpgKardos Laborral közös épületgépészeti sorozatunk legújabb cikke.

 
Ettől még persze igaz az, hogy egy jól megtervezett passzívháznak a nyári hűtési igénye minimális. Persze csak akkor - és itt jön képbe a lakók igényszintje és használati szokásai - ha „jól” viselkednek benne! Ha vendégeket hívnak nagy számban, sütnek-főznek akkor bizony megnő a belső hőtermelés és ha ehhez még a teraszajtót is nyitva felejtik beáramlik a kánikulai forró levegő. Ilyen esetekben már szükség lehet hűtési potenciálra!

A belső lakótér megfelelő hőkomfortját persze a nyílászárók külső árnyékolásával, a légkezelőbe berendezésbe érkező frisslevegő előhűtésével, valamint az éjszakai/ hajnali intenzív szellőztetéssel (emiatt nem kötelező korán kelni, működhet automatikusan is) illetve a szellőztető berendezés hővisszanyerés nélküli (bypass) üzemeltetésével is jelentősen elő lehet segíteni.

Ha mindezeken felül további hűtési energiatartalékot szeretnénk az épületbe 'beépíteni', akkor sem javasolt a hagyományos split klíma beépítése (split klíma = egy forró levegőt „termelő” doboz a szabadtérben és egy fagyos levegőt termelő doboz a szobában). Hűthetünk hőszivattyúval is, takarékosabb, mint egy split, de a legtakarékosabb a szabad hűtés (free-cooling). Ilyenkor nem kapcsol be a hőszivattyú, csak a talajkollektor vagy talajszonda hűtőhatását hasznosítjuk közvetlenül, vagy egy hőcserélőn keresztül. A rendszer üzemeltetési költsége mindösszesen a keringetőszivattyú(k) energiafogyasztására korlátozódik, ami cca. 50-120 W.

uponor_horizontal_collector.jpg Talajkollektor csőkígyó fektetés közben

Főbb hűtési lehetőségek családi házban:

Split klíma és levegős hőszivattyú (levegő/víz), COP≈3
Talajhő/víz hőszivattyú COP≈6
Szabad hűtés (free-cooling), COP≈50

(COP = Az u.n. teljesítmény tényező vagy jóságfok azt mutatja meg, hogy egységnyi (pl. 1 kWh) befektetett villamos energiamennyiség hatására mennyi hőenergiát tudunk hasznosítani.  Mennél nagyobb ez az érték, annál jobb, annál gazdaságosabb a rendszer.)

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz hozzánk a Facebook-on is! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet.

Az Energiakulcs rendszer kiépítésénél nem szükséges mérlegelni, szükség lesz-e hűtésre, vagy sem. Egyetlen olyan alkatrészt sem tartalmaz, amely a hűtési feladat miatt került volna beépítésre. Az Energiakulcs használatával még hőcserélő sincs, így ebben az esetben elég egy szivattyú. Az eredmény: intenzívebb hűtőteljesítmény, és csak egy szivattyú fogyasztását fizetjük, ami 40-50 W villamosenergia felvételt jelent).

forrás: energiakulcs.hu
képek forrása: confectionerynews.comuponor.com

 

2015.07.07. 06:20 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: hőszivattyú épületgépészet talajkollektor talajszonda COP Kardos Labor free cooling szabad hűtés

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr397604594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása