banner120240.png

A passzívházon túl?

 Zéró-energiás épületek, aktívházak

A blog egy éves fennállása kapcsán elindítottam egy visszatekintő, összefoglaló cikksorozatot, amelynek keretében röviden érintettem pár, passzívházhoz kapcsolódó alapkérdést. Eddigiekben olyan témák kerültek elő, mint hogy Mi is az a passzívház?, szó volt a követelményekről és a megvalósítás elveiről, valamint az ilyen épületek lehetséges előnyeiről - Mit nyújt egy passzívház, miért jó?. Ennek a sorozatnak a befejező bejegyzése az esetleges továbblépési irányokról szól.

Passzívházak esetében az energiafelhasználás mértékét definiáljuk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még a mai szokásokhoz és elvárásokhoz képest is nagyon jelentős mértékben csökkentjük az épületünk fűtési energiaigényét. Ugyanakkor nem határozzuk meg (illetve csak kis mértékű megkötések vannak), hogy a szükséges energiát milyen forrásból és milyen gépészeti vagy ellátó rendszerrel fedezzük.

Project_Active+House.jpg

Ezzel szemben zéró illetve aktívházak esetében a helyben megtermelt és a helyben felhasznált energia viszonylatát figyeljük. (Ekkor viszont az épület energiaigényét nem vizsgáljuk.) Ha az ingatlanra telepített gépészeti rendszerek által generált és a felhasznált energia éves szinten kb. azonos nullenergiás, ha az előállított kapacitás magasabb aktívházakról beszélhetünk.

Ha a gondolatmenetet folytatjuk könnyen belátható, hogy az ilyen típusú épületekhez vezető legracionálisabb út is a passzívházakon keresztül vezet. Egy extrém alacsony energiaigényű létesítményből lehet a legegyszerűbben, a legkisebb ráfordítással energia semleges, vagy akár energiát termelő épületet létrehozni.

Kérdés persze mindig az, hogy mi a cél. Függetlenedni szeretnénk a vezetékes közműszolgáltatóktól, vagy csak éves energiaszámlánk értéket szeretnénk (tovább) csökkenteni? Tekintettel az aktív - más szóval gépészeti - rendszerek jelentősebb beruházásigényére, azt a szempontot is mérlegelni kell ilyenkor, hogy a többletköltség az üzemeltetés során megspórolható összegen keresztül mennyi idő múlva térül meg? 

Ajánlott bejegyzés: 'Aktív' vagy ha 'passzív' legyen a ház? avagy az az aktívházak kérdése

A felhasznált fénykép forrása: abb.com

Nem értesz egyet a bejegyzéssel? Vitatkoznál? Írd le véleményedet hozzászólásként!  

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz Facebook csoportunkhoz!
Még több energia, még több tudatosság, még több építészet!  

 

 

2013.01.03. 10:46 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: alapok ismétlés összefoglalás 1x1 passzívház aktivház

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr574973633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

banner_kozelnullaenergiaigenyu_2017_aprilis_logo.jpg

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (20) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

greenpressblog_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome