3 évesek lettünk!

És túl vagyunk több mint 150 bejegyzésen

3_amazing_year.jpg

Míg az első év alapvetően a passzívházak alapkérdéseinek és tervezési elveinek a körüljárásával telt el, addig a második év fő témái az általunk tervezett passzívház építkezés legfontosabb lépéseinek bemutatása mellett ökológiai és szakmai fejtegetések (hőtárolás, beépített energia) voltak.

Az elmúlt évet az ablak és üvegezés választás kérdéseivel indítottuk, majd a fázisváltó anyagú homlokzati üvegfal rendszer (glassX) bemutatása következett, aminek apropóján az azóta megszűnt Fúga rádió is készített egy beszélgetést. Szó volt még a blogon az energiagyűjtő falakról és a budapeti 100 lakásos passzívház építkezés néhány izgalmas kérdéséről is.

Tavasszal az általunk tervezett Rákosligeti családi ház megkapta a passzívház minősítést, míg az ősz a szakmai együttműködések jegyében telt. Korábban -  tartalmak készítésével illetve a kampányok támogatásával - már részt vettünk a Magyar Természetvédő Szövetség (MVTSZÖKOklikk  és Energiafüggők névre hallgató projektjeiben. Most szakmai cikksorozatok készítésében működtünk-működünk együtt. Ezek eredményei az utóbbi hetek utólagos hőszigetelés, valamint a passzívházak gépészeti működése kérdéskörrel foglalkozó cikkei.

A Facebookon csoportunk már egy ideje 2000 fő felett áll és heti 3-5 cikk ott is megjelenik:

 
Természetesen a blog működtetése és a cikkek írása, összeállítása mellett folyamatos a tervezői munka. (Nem mindig jut idő friss anyagok összeállítására én ennek tudható be a néha-néha beálló blogcsend. :-)

Több alacsony energiaigényű családiház és passzívház tervezése mellett külön említést érdemel egy Zuglóban épülő többgenerációs foghíj épület (passzívház szintű megoldásokkal és hőigénnyel), illetve egy a harmincas éveiben járó meglévő családiház felújítása és passzívház komponensekkel történő korszerűsítése. Hamarosan várható poszt ezekről is.

Ha nem akarsz lemaradni a bejegyzésekről kövess bennünket a 
Facebook-on vagy az Index rendszerén keresztül! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet.

2014.11.11. 11:29 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: évforduló összefoglalás passzívház

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr566886517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása