Passzívház konferencia Magyarországon

Ingyenes rendezvény a Francia Intézetben

passzivhazkonf_2017_fejlec-605.jpg

Idén már hetedik alkalommal rendezik meg a hagyományosan év végére időzített Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferenciát Budapesten a Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) és a Passzívház Magyarország (PHM) szakmai támogatásával.

A 2017. évi konferenciának a Francia Intézet ad otthont Budapesten, 2017. november 24-én a 15. Környezetvédelmi Hónap keretében. 

Az első hasonló tematikájú konferenciát 2007-ben rendezték. A mostani konferencia célja az elmúlt 10 év összegzése, ugyanakkor egy kitekintés, valamint a jövőbeni lehetőségek számbavétele.

A Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferencián 2009 februárjában adták át az első magyar - Szadán megépült - passzívház minősítési tanúsítványát, és ekkor alakították meg a hazai passzívházépítők a ma Passzívház Magyarország elnevezésű egyesületet.

100lakasospasszivhaz_13kerulet.jpg

Az elmúlt években tapasztalható fejlődésnek köszönhetően Magyarországon is közismertté vált a passzívház-technológia, amely jelenleg az energiahatékony és fenntartható építés csúcstechnológiáját képviseli. A passzívházak a hagyományos építési technológiával létesült épületek energiamennyiségének a töredékét igénylik. Kivitelezésük nem feltétlenül igényel többletköltséget a hagyományos építési metódus költségeihez viszonyítva - ezt a szadai passzívház példája is jól bizonyítja.

Az Európai Unió döntése értelmében 2019 január 1-től minden állami tulajdonú épület, 2021 január 1-től pedig minden új épület és átfogó felújítás esetén a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentését figyelembe vevő technikákat kell a megvalósítás során alkalmazni. Ehhez elkerülhetetlen a passzívház követelményrendszer, illetve -technológia gyakorlati alkalmazása, nem csak új épületeknél, hanem a felújítások esetében is.

A hagyományokat követve a novemberi konferencián is új magyar passzívházakat, energiahatékony épületeket ismertetnek a tervezők, a tervezésben és kivitelező közreműködők, emellett gyártók és forgalmazók is bemutatják innovatív termékeiket, passzívház-komponenseiket.

Az idei konferencia fókusztémái

· Megépült új magyar passzívházak
· Szakmai újdonságok, innováció és piaci helyzet
· Európai trendek a legújabb francia passzívházak tükrében
· Zéró-, és pluszenergiás építészet, megújuló források alkalmazása
· „Közel nulla energiaigényű épületek” követelményrendszere és a passzívház-technológia oktatása

szeged_passziv_tarsashaz_tervezo_abou_abdo_tamas.jpg

A konferencia célja, hogy a hazai passzívházak közreműködőinek bemutatásával adekvát válaszokat adjon a szakmai kérdésekre a passzívház-technológia iránt érdeklődő tervezők, szakági mérnökök, építőipari kivitelezők számára, továbbá megbízható, hasznosítható információkkal szolgáljon a potenciális magánépíttetők, ingatlanfejlesztők, -fenntartók számára arról, miként lehet új és meglévő épületek fűtési és primer energiaszükségletét a minimálisra csökkenteni.

A konferencia célcsoportja: építészek, épületgépészek, szakági mérnökök, egyetemi hallgatók, építőanyag gyártók és forgalmazók, építőipari cégek, kivitelezők, elsősorban tehát azok, akik a kimagaslóan energiahatékony építési metódusról szeretnének hasznosítható, megbízható szakmai ismereteket kapni. A rendezvény nem csak a szakmának szól! A gyakorlati tapasztalatok ismertetése révén az előadók hasznos információkkal szolgálhatnak a potenciális építtetők, a közintézmények fenntartói, az ingatlanfejlesztők és beruházók számára is.

A rendezvényhez kommunikációs program társul. Cél, hogy a közelmúltban megvalósult magyar passzívházakról - a technológia alkalmazásával létesült különféle épülettípusokról - a nyilvánosság is hitelestájékoztatást kapjon, közvetlenül a megvalósításban közreműködőktől.

A konferenciát szakkiállítás kíséri.

További információ, tervezett program és regisztráció a konferencia honlapján: passzivhazkonf.hu

2017.11.21. 08:41 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: konferencia francia intézet passzívház

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr5413339097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása