November elején passzívház nagyhét

A Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok programsorozat keretében idén 2013. november 8-10. között Magyarországon is látogathatók lesznek megépült, működő, fokozottan energiahatékony épületek. A részvétel díjmentes.

nyiltnapok_fejlec2013.jpg

Tíz évvel ezelőtt, 2003-ban hívta életre a német Passivhaus Institut a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. rendezvényt, amelyet ma már Európa számos országában, köztük hazánkban is megrendeznek. Magyarországon a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) szervezésében 2009 óta látogathatók előminősített, illetve minősítést szerzett passzívházak. 

Gyakran ismételt kérdések, tévhitek a passzívházakkal kapcsolatban:
Hegedűs Attila, okl. építészmérnök, minősített passzívház tervező összeállítása

Ahogy az előző években, úgy 2013-ban is lehetőség lesz arra, hogy több minősített passzívházat megtekintsenek egy nap folyamán az érdeklődők.
Idén két autóbuszos körút indul:

614km.jpg

További részletek a november 9-ére és 10-ére meghirdetett túrákról itt.

 

A látogatható épületek listája, a pontos programmal együtt folyamatosan kerül fel a rendezvény - passzivhaznyiltnap.com - honlapjára.

PH-konf2013-topbar_hu.jpg

A Nemzetközi Passzívház Nyílt napok hazai programjainak nyitányaként 2012. november 6-án rendezik meg a Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferenciát. A Fuga Budapesti Építészeti Központba meghírdetett rendezvényről bővebben itt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on is! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet.

2013.10.31. 12:36 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: konferencia nyílt nap passzívház

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr475607805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása