Elektronikus átállás

Az utóbbi időszakban jelentősen átalakult az építés jogszabályi háttere. Ezen változások egyik kiemelt része az ügyintézés, dokumentálás elektronikussá tétele.

oeny_1.jpg

Már majdnem egy éve működik az ÉTDR (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer), mely az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban teszi lehetővé az elektronikus kérelem- és tervbeadást, valamint az elektronikus ügykezelést.

 

Elektronikus építési napló

Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009 (IX.15.) kormányrendelet szerint az építési naplót a 2013. október 1-je után induló építőipari kivitelezések esetében elektronikusan kell vezetni (e-napló). A 2013. október 1. előtt megkezdett kivitelezések esetében az építési napló vezetését papír alapon is be lehet fejezni.

Egy beruházáshoz egy e-építési napló tartozik, függetlenül a beruházás nagyságától, a beruházás kapcsán megkötött építőipari kivitelezési tevékenység végzésére irányuló szerződések számától. Az e-építési napló rögzíti a szerződés szerinti építőipari kivitelezés tárgyát, az építési-szerelési munkák adatait, az építési munka menetét, megfelelőségét, a teljesítési igazolásokat és a kapcsolódó dokumentumokat.

Hálózati lefedettség hiányában, illetve egyéb (műszaki) probléma fennállása esetén offline (internet kapcsolat nélküli) naplóvezetés is lehetséges. Az így készült bejegyzéseket maximum 3 naponként fel kell tölteni az elektronikus alkalmazásba.

A lezárt elektronikus építési naplók elektronikus formában kerülnek megőrzésre. Az archiválás központi tárhelyen történik. Szükség esetén a napló nyomtatását is könnyen meg lehet oldani.

Segédlet az e-építési napló alkalmazás használatához.

 

Elektromos közmű tájékoztató rendszer

2014 január 1-étől pedig indul az elektronikus közműnyilvántartó és tájékoztató rendszer.

A Magyar Közlöny 2013. évi 142. számában jelent meg az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013 (VIII.29) kormányrendelet, ami megteremti a lehetőségét az e-közmű tájékoztató rendszer kialakításának. A jogszabály 2013. november 1-jén lépett hatályba.

Az egységes elektronikus közműnyilvántartás (e-közmű) célja, hogy egy új szemléletű információszolgáltatási rendszert alakítson a közművezetékek és nyomvonal jellegű építmények nyilvános adatainak egységes, elektronikus kezelésére, azok megosztására, és a felhasználók számára történő hozzáférés biztosítására.

Az e-közmű rendszerből helyrajzi szám alapján egy adott földrészlet közművezetékkel való ellátottságára, azok elhelyezkedésére a közművezeték tulajdonosára, üzemeltetőjére továbbá azok elérhetőségére vonatkozó információk lesznek elérhetők.

A tájékoztató rendszer 2014. január 01-től kezdi meg működését, használata mindenki számára ingyenes. Használatához ügyfélkapus regisztráció szükséges.

A tájékoztató rendszer teszt alkalmazása

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz hozzánk a Facebook-on is! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet.

Linkek: 

Országos Építésügyi Nyilvántartás >> https://www.e-epites.hu/oeny/
ÉTDR >> https://www.etdr.gov.hu/
E-napló >> https://enaplo.e-epites.hu/enaplo/
E-közmű >> http://www.e-epites.hu/e-kozmu

2013.11.25. 20:26 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: ÉTDR jogszabaly e-napló

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr365654799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása