Passzívház nyílt napok 2014

Novemberben ismét látogathatók a passzívházak!

nyiltnapmo_.jpg

2014. november első hétvégéjén ismét kinyit jó néhány használatban lévő minősített passzívház Magyarországon, a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok programsorozathoz kapcsolódóan.

A látogatható házak jó része magántulajdonban lévő családi ház, civil tulajdonosok számolnak be tapasztalataikról. A fokozottan energiatakarékos, minimális fűtésigényű épületek egyénileg és díjmentesen látogathatók a szervezők által megadott időpontokban. A látogatható épületekről, az időpontokról a passzivhaznyiltnap.com oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Szervezett autóbuszos körút is indul, melynek keretében 8 budapesti, illetve főváros környéki passzívházat kereshetnek fel a résztvevők programvezetői kísérettel. A túra egyik megtekinthető épülete itt a blogon is többször bemutatásra került,  általunk tervezett minősített Rákosligeti passzív családi ház.

nyiltnapmo3.jpgAz autóbuszos túra útvonala

Tizenegy éve hívta életre a német Passivhaus Institut a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. rendezvényt, amelyet ma már Európa számos országában, köztük hazánkban is megrendeznek. Magyarországon a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) szervezésében 2009 óta látogathatók előminősített, illetve minősítést szerzett passzívházak.

A hagyományosan november első hétvégéjén kinyitó, fokozottan energiahatékony épületek ingyenesen és egyénileg látogathatók a szervezők által megadott időpontban. A PAOSZ által szervezett autóbuszos körúton való részvétel az előző évek gyakorlata szerint díjfizetéshez kötött. Az egyénileg – díjmentesen – látogatható passzívházak listája elérhető a folyamatosan frissülő passzivhaznyiltnap.com weboldalon.

További információ a program hivatalos honlapján, a folyamatosan frissülő passzivhaznyiltnap.com weboldalon.

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz hozzánk a Facebook-on is! 

Még több energia, még több tudatosság, még több építészet.

2014.10.27. 11:46 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: nyílt nap rákosliget passzivhaz epitkezes elso kezbol

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr736836849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása