Odú a Műegyetemen

Két évig megtekinthető a magyar Odoo napenergiaház a Műegyetemen

Miután a madridi Solar Decathlon versenyen hatodik helyet ért el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata Odooprojekt című pályázatával, egy aktív házzal, az épületet hazaszállították, és mostantól két éven át megtekinthető Budapesten, az egyetem központi épületének az udvarán.

odoo-haz2.jpg

Az USA-ban 2002-ben egyetemek közti versenyként indult Solar Decathlon, amely az energiahatékony megoldások és zöld-technológiák társadalmi és piaci elfogadottságának erősítését célozza. A részt vevő csapatok feladata, hogy kizárólag napenergiát hasznosító, energiahatékony, könnyűszerkezetes lakóépületet tervezzenek meg és építsenek fel.

A versenyt az idén Madridban rendezték meg. A versenyen indulók projektjének 10 szempontnak kell megfelelnie: építészet, épületszerkezet, energiamérleg, épületüzemeltetés, komfort, kommunikáció és társadalmi felelősségvállalás, iparosíthatóság, innováció és fenntarthatóság, melyeket kategóriánként egy-egy nap értékel a nemzetközi zsűri. A győztes az, aki az összetett versenyben a legtöbb pontot éri el.

A budapesti Műegyetem diákjainak projektje az Odoo, amely egy kizárólag napenergiát hasznosító lakóépületet jelent. A magyar terv a népi építészeti hagyományoknak tiszteleg a ház-udvar kapcsolat kiemelt megjelenítésével és beépítésével, valamint újraértelmezésével. Az éghajlati adottságok miatt zárt épületre volt szükség, ezért "kint" és "bent" élesen elvált egymástól.

odoo-haz5.jpg

Egy olyan 45 négyzetméteres, két személyre tervezett családi ház, amely az épületen kívül egy teraszt és az azt lezáró falat foglalja magába. A tetőn és az említett falon összesen 60 négyzetméternyi napelem termeli a villamos energiát, óránként 9 kilowattot képesek előállítani. A falakat és a tetőt 24 centiméter vastag cellulóz - újságpapírból készült - hőszigeteléssel látták el. A padlóban és a mennyezetben lévő csőkígyó, illetve légcsatornák biztosítják a hűtést és a fűtést, amelyet levegő-víz hőszivattyú táplál. A nappali többlet energia a hálózatba kerül, az éjszakai - jóval kevesebb - áramot pedig onnan vételezi a ház.

A közel hetvenfős, egyetemistákból álló csapat alapvető koncepciója az volt, hogy az épület két elképzelt lakója a lehető legtöbb időt tölthesse a szabad levegőn. Így az egy, osztatlan térből álló zárt épületrész mellé egy ezzel megegyező méretű teraszt is terveztek. A terasz déli odalát egy úgynevezett „nyári fal” zárja le, melyben helyet kapott egy nyári konyha, egy mobil sütő és egy, a kinti bútorok tárolására alkalmas egység is.

odoo-haz3.jpg

A tervezők hangsúlyozták: az Odoo-t magyar viszonyokra, négy évszakhoz tervezték. Nyáron, illetve a kellemes tavaszi és őszi napokon egyértelmű, hogy az udvar jól használható, télen azonban a nyári konyhát a kicsi, de osztatlansága miatt meglepően tágasnak tűnő belső konyhával lehet kiváltani. A zárt térről csak a fürdőszoba van leválasztva, a dolgozórész is egy lenyitható bútorból áll, míg a hálórész intimitását egy középre helyezett szekrény biztosítja.

Az idén 45 pályázóból 18 mutathatta be a napenergiás házát, a magyar csapat a 6. helyen végzett. A mérnöki és szerkezeti megoldások, valamint a komfortkövetelmények kategóriában 2., az energiahatékonyság kategóriában pedig 3. helyezést ért el.

Az épület 100 millió forintba került, de a teljes projekt - beleértve a madridi ki- és a hazaszállítást is - 200 millió forint értékű.

A BME Solar Decathlon csapatának fő célja elsősorban az, hogy látványosan bemutassa a magyar közönségnek: a napenergia teljes körű és átható használata nem csupán funkcionális lehet, hanem esztétikus, valamint elérhető is. A projekt célja továbbnyúlik a madridi versenyen, hiszen a fejlesztések és a megoldások a jövőben a piaci szegmensben is megjelenhetnek, előremozdítva a környezettudatos építészet fejlődését hazánkban.

Forrás: richpoi.com

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz Facebook csoportunkhoz!
Még több energia, még több tudatosság, még több építészet!
 

 

2012.11.08. 10:26 | h.e.g.a | Szólj hozzá!

Címkék: színes szoláris energiatudatosság aktivház nap energia

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr424896758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása