2016 eddigi hónapjai mozgalmasan teltek a hazai ingatlanpiac számára.
Kedvezőbb CSOK
A magyar ingatlanpiacot egyértelműen felkavarta az idén januártól kedvezőbb feltételekkel elérhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény.
Olyan változások léptek életbe a kedvezménnyel kapcsolatban, mint például a négyzetméter maximumok eltörlése, vagy az, hogy a támogatás mértéke már kizárólag a gyermekek számától függ új és használt ingatlan esetében is. A feltételek beharangozásakor a legtöbben azt jósolták, hogy az igénylők többsége új ingatlan építésére fogja felhasználni a CSOK-ot. A pénzintézetek nemrég közzétett adataiból viszont kiderült, hogy a várakozásokkal ellentétben a legtöbben nem építésére használják fel a támogatást, hanem inkább használt ingatlan megvásárlására fordítják azt. Ezen kívül a K&H azt is közzétette, hogy a leadott igénylések közül mennyi részesült pozitív elbírálásban: esetükben például kevesebb, mint 40 százaléka kapta meg az igénylőknek a CSOK-ot.
Az országos átlag tavaly és most
Már 2015-ben is rengeteg hír jelent meg az egyre nagyobb mértékben növekedő négyzetméterárakról, az ingatlanpiaci statisztikák szerint ez az áremelkedés 2016-ban is folytatódott. Egyes elemzések szerint a magyar ingatlanárak növekednek a legnagyobb ütemben az Európai Unió tagországai közül.
Ha megvizsgáljuk az országos átlagárakat a tavaly júliustól idén júliusig terjedő időszakban, akkor láthatjuk, hogy valóban nem állt meg a négyzetméterárak növekedése Magyarországon az elmúlt évben. A családi házak esetén volt a legkisebb mértékű a növekedés: ebben az esetben alig 4 százalékos áremelkedésről beszélhetünk, tavaly júliusban 7 ezer forinttal volt alacsonyabb a négyzetméterenkénti átlagár. Az eladó panellakások négyzetméterei 12 hónap alatt 63 ezer forintot drágultak átlagosan, így a jelenlegi átlag négyzetméterár 259 ezer forint felett van. A legmagasabb áremelkedést a téglalakások produkálták: tavaly júliushoz képest 80 ezer forinttal kerül többe egy négyzetméternyi téglalakás átlagosan, jelenleg ugyanis 391 ezer forint/négyzetméter az országos átlag szerint az ár.
Fontos azonban megemlíteni erről az áremelkedésről, hogy nem egyenlő mértékben érintette hazánk területeit. A fővárosban például az országos átlagnál magasabb árakkal találkozhatunk, az ország külsőbb megyéiben viszont alacsonyabbak az ingatlanárak.
Nem csak az eladási árak növekedtek meg, a vásárlási, építési kedv is. A KSH adatai szerint idén eddig jóval több építési engedély került kiadásra, mint a tavalyi évben. 2016 augusztusáig majdnem kétezer engedéllyel több született, mint a tavalyi év első 7 hónapjában.
De mi lesz ezután?
Az ingatlanpiaci előrejelzések szerint a növekedés már 2016 hátralévő részében alábbhagy. Ezen kívül azt is fontos megemlíteni, hogy a drágulásra a szabad ingatlanok egyre csökkenő száma is hatással volt. Az, hogy mennyire mérséklődik 2017-re az áremelkedés, még a jövő zenéje.
Országos ingatlan statisztika az ingatlannet.hu oldalán.
Címlap fotó forrása: mawaridegroup.com