Tényleg nem lehet minden telekre passzívházat építeni?

Most, a nyári időszak alatt elindítunk egy új, az eddigiekhez képest kicsit könnyedebb, de attól még a szakmai alaposságot sem nélkülöző sorozatot, a kérdezz- felelek témakörét. Alkalmanként előveszünk 1-1 számunkra érdekes, a köztudatban megjelent, passzívházakkal kapcsolatos kérdést, és erre próbálunk röviden, közérthetően választ adni. Sok esetben előkerülnek majd olyan témák, amiket már itt a blogon érintettünk, többé-kevésbé megtárgyaltunk, de bízom benne, hogy még ezekben az esetben is sikerül 1-1 új szempontot, összefüggést felvillantani. Ha felvetődnek bennetek más, a témába vágó kérdések, amikre keresitek a választ, nyugodtan tegyétek fel (akár itt alul kommentként, a Facebook csoportunkban, vagy mélben) és megpróbálunk rájuk külön is visszatérni.

Jöjjön az első kérdés:

Tényleg nem lehet minden telekre passzívházat építeni?

Rövid válasz:

De lehet.


Persze ne feledjük azt se, hogy lehetnek olyan adottságok, amelyek megléte esetleg megnehezíti vagy megdrágíthatja a dolgot.

2.jpg
A szoláris energia (napsütés) hasznosulásának passzívházak esetében kiemelt jelentősége van. Ezért könnyen belátható, hogy azokon a területeken, ahol az ideális tájolás biztosítható és a téli 'napnyereséget' sem korlátozza semmi, könnyebben - értsd: olcsóbban - lehet elérni a kitűzött szintet, mint például egy erdő mélyén.

Mivel már alpesi menedékház és sarkkutató állomás is épült passzívházként így a hazai viszonyok között badarság lenne azt állítani, hogy akár a tájolástól függetlenül is ne lehetne megvalósítani azt, azonban a telekválasztás során - amennyiben van erre lehetőség - érdemes körültekintően eljárni.

Ajánlott bejegyzés: A tervezési alapelvek áttekintése

Fontos kihangsúlyozni, hogy a passzívház az energiahatékonyság mellett a költséghatékonyság koncepciójáról is szól.
Bizonytalan esetben érdemes lehet kikérni egy szakember véleményét.

A költséghatékony passzívház ellen dolgozó főbb tényezők:
- Déli tájolástól való több, mint 25-30 fokos eltérés
- Domborzati viszonyok, szomszédos épületek és növényzet kedvezőtlen árnyékhatásai

Minden telken lehet passzívházat építeni, de amennyiben a költséghatékonyság is szempont, ahhoz megfelelő adottságok szükségesek.

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!
Még több energia, még több tudatosság, még több építészet!
 

 

2012.08.01. 08:41 | h.e.g.a | 1 komment

Címkék: árnyékolás tájolás kérdezz-felelek

A bejegyzés trackback címe:

https://holnaphaz.blog.hu/api/trackback/id/tr1004675599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2012.08.16. 08:37:10

Halkan megemlíteném, hogy bár költséghatékonyság szempontjából talán nem érdemes bármely telekre passzívházat (15 kWh/m2 év) építeni, de jól leszigetelt házat szellőző rendszerrel (25-35 kWh/m2 év) azt nagyonis lehet, sőt kellene is.

P160.jpg

Hegedűs Attila építészmérnök,
passzívház tervező blogja az
energiahatékony építés, felújítás
lehetőségeiről.

A mai világban az energiatudatos
gondolkodásmód megkerülhetetlen. 
Ebből a megközelítésből az alacsony
energiaigényű épületek, a passzívházak
a jövő épületei a mában.

További információk a szerzőről
Elérhetőség

Címkék

(x) (11) 100 lakásos passzívház (2) 1x1 (7) 2010/31/EU (5) 2020 (6) 2030 (2) ablak (22) ablak beépítés (7) AIDA project (3) ajánlás (7) aktivház (8) alapok (28) árnyékolás (13) beharangozó (5) beszámoló (9) blogról (6) blower-door teszt (2) COP (2) darmstadt (3) dunakeszi (4) elvek (22) energiafüggőség (2) energiagyűjtő fal (3) energiaigény (13) energiatudatosság (22) epitemahazam (17) épületgépészet (18) esztétika (4) évforduló (3) falszerkezet (7) fázisváltó anyag (3) felújítás (11) fenntarthatóság (4) free cooling (2) fűtés (12) gazdaságosság (18) glassX (2) gyárlátogatás (2) hmv (2) hőcserélés (5) hőhíd (4) hőnyereség (4) hőszigetelés (17) hőszigetelő zsaluelem (3) hőszivattyú (3) hőszükséglet (6) hőtárolás (8) interjú (5) ismétlés (6) jogszabaly (5) Kardos Labor (5) képzés (7) kérdezz-felelek (5) kiviteli terv (4) Knauf Insulation (8) komfort (7) konferencia (10) követelmények (13) közel nulla energiafogyasztás (6) légfűtés (2) légtömörség (11) lélegző fal (3) megtérülés (5) megújuló energia (7) minősítés (9) minősített passzívház (3) nap energia (3) nem lakóépület (3) nyáron (6) nyílt nap (7) ökoklikk (6) ökológia (21) ökológiai lábnyom (2) oktatás (2) oldal ajánló (2) összefoglalás (11) passzívház (64) passzivhaz epitkezes elso kezbol (14) peremszigetelés (4) phi (4) phpp (8) primerenergia (4) pro/kontra (8) rákosliget (13) REC (2) szabad hűtés (2) szabályozás (4) szada (4) szakszavak (2) szálas hőszigetelés (3) számítás (3) szellőztetés (22) szigetelési program (2) színes (16) szoláris (8) tájolás (7) talajkollektor (2) talajszonda (2) társasház (6) termékismertető (2) tervezés (15) tervismertető (18) tévhitek (7) tudatosság (6) tulajdonosi tapasztalat (12) utólagos hőszigetelés (8) üvegezés (3) üzemeltetés (10) U érték (5) vendégposzt (6) Címkefelhő

Kommentek

Partnerek

paosz250.jpg

phm_logo_250.jpg

ef_logo_felirattal_250.gif

Greenfo_uj_banner_250x55.jpg

Banner_cheph_k250.png

Creative Commons Licenc
Kapcsolat Email Hegedûs Attilának design:ekome
süti beállítások módosítása